Hogyan írjunk újságot ma?

Nem hiába tartjuk fenn a sok-sok médiatanszéket, ahol olyan „kiválóságok” tanítják vagy tanították az ifjakat, mint Havas Henrik vagy Polyák Gábor.

Legutóbbi cikkében több tárgyi tévedés is található, amelyek javításában segítséget kívánunk nyújtani.
„Leírható tehát, hogy a felsőoktatásból sokkal nagyobb számban esnek ki diploma nélkül azok a hallgatók, akik költségeiket maguk fizetik, mint azok, akiket az állam – különböző mértékben – támogat.
Ez követően egy debreceni internetes hírportálon megjelent olvasói levelet idéz, amely egy tavalyi kari hallgatói önkormányzati választásról szól. Ön föltesz egy kérdést is: »A cikk írója nem Körösparti Péterről, a DEHÖK elnökéről beszél?« Tisztelt Szerkesztő Úr, örömmel tájékoztatom, hogy a cikk nem rólam szól. Több ok miatt sem lehetek én az említett személy: egyfelől több diplomával is rendelkezem (történelem, néprajz és pedagógia szakokon végeztem, ráadásul történelmi stúdiumaimat követően tanári diplomát szereztem, amely – írása alapján – talán Önnek is örömére szolgál), másfelől pedig az említett választásokon a választási bizottság tagja voltam, tehát eleve nem is indulhattam el azon a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karon megrendezett hallgatói választáson, amely karon egyébként jogviszonyom sincsen. Jelen pillanatban egyébként a Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának vagyok PhD-hallgatója.
Cikkében kicsit később egy másik internetes portált idéz, amely szerint „Nagy Dávid 1984-ben született Sárváron, az első nem fővárosi HÖOK elnök”. Sajnos ez az idézet, amelyet átvett, valótlanságot tartalmaz. Az első nem fővárosi HÖOK elnök ugyanis nem Nagy Dávid volt, hanem – még 2010 májusa és decembere között – én magam.”